Zöld sarok

 

Májushoz érve már nagyon ért egy drogériai bevásárlás, így örömmel szakítottam rá időt a mai napon. Ráadásul rengeteg új zöld terméket szereztem be, szóval van mit bemutatnom.

Már korábban írtam Nektek a kedvenc termelői vegyesboltomról, ami a Thököly úton található. Név szerint, a Csiribiri. Tésztát, tojást, sajtot, kézműves sört, lisztet is vettünk már itt, ami azonban már az első látogatásnál szemet szúrt, az egy tündéri kis csipkehatású asztalka, a kis székekkel körülötte.

Nem tudom Ti hogy vagytok vele, de engem teljesen ki szokott borítani az a szemétmennyiség, amit mi itthon ketten - mostmár hárman- termelni szoktunk. Még úgy is, hogy a műanyagot nagyon próbáljuk kerülni, tehát vizet nem szoktunk venni, van víztisztítónk, a boltba mindig visszük a vászonzsákokat a bevásárlásnak, a kenyérnek és...

Én az ünnepekre mindig különös odafigyeléssel készülök és bár a karácsonyt szeretem a leginkább, a Húsvét nagyon szorosan a nyakában van. Sőt, azt hiszem talán a húsvéti menüt még jobban is szeretem.

Nemrégiben nyílt a környékünkön egy tündéri kis vegyesbolt, a Csiribiri, a Thököly úton, ami még gyalog is alig pár perc tőlünk, szóval nem tartott sokáig, míg szemet vetettem rá. Először konkrét céllal tértem be az üzletbe, ugyanis keresztapukám ötvenedik születésnapjára szerettem volna bevásárolni mindenféle földi jót, egy kosár hazai finomságot...

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el