Valaki másnak az élete

Borító: Nem tetszik. Amúgy se,m szeretem szinte soha, amikor "élő" embereket ábrázol egy könyv borítója. Persze ötletes, meg misztikus a tükör, meg a női szem, de nekem ezek a típusú képek túl snasszok. 

Történet: Egy fiatal nő, azzal a férfival ébred, akivel előző éjszaka szerelmesen összegabalyodott. Aztán rá kell jönnie, hogy amit ő előző éjszakának hisz, az valójában tizenkét évvel ezelőtt volt és ő tizenkét éve ennek a férfinak a felesége, három közös gyerekkel. Marie megpróbálja kideríteni mi történt vele, mi lehet az oka annak, hogy elfelejtett tizenkét teljes évet az életéből. 

Szereplők: Abszolút nem tudok azonosulni a női főszereplővel, nem tetszett a személyisége, valamikor még idegesítő is volt számomra. Ez nem volt annyira zavaró, hogy nem élveztem volna tőle az olvasást, de kizárólag a történetre koncentráltam, illetve csak a történet érdekelt, hogy kiderüljön miért került főszereplőnk ilyen helyzetbe, maga a szereplők egyáltalán nem mozgattak meg bennem semmit sajnos. 

Vélemény (spoileres): A könyvet ajándékba kaptam, bevallom nem fűztem hozzá nagy reményeket. Azért is mert aranypöttyös, meg a borító miatt, tudom, tudom, ezek alapján nem szabad ítélkezni. Egyébként ez be is bizonyosodott, mert már rögtön az első oldalon meglepett a könyv és sokkal jobban indult, mint gondoltam. 

Főhősnőnk egy egyéjszakás kalandnak hitt férfi lakásán ébred, akiről kiderül, hogy valójában már 12 éve a férje. Imádom az efféle történeteket, így bele is vetettem magamat a lapok közé.

Van pár dolog, ami nagyon zavart a könyv olvasása közben: 

- Marie egy szóval sem említi meg a férjének, (csak a végén) hogy elfelejtett tizenkét évet az életéből és semmire nem emlékszik. Azt értem, hogy rögtön miért nem mondta el neki, de hogy hetekig egy szót sem szólt, közben pedig minden más számára ugyanúgy idegennek, meg simán elregélte az egész történetet, ez számomra abszolút nem reális. Illetve ha legalább adott volna valami magyarázatot, hogy miért nem akarja elmondani neki, de nem, ő csak simán nem akarta, annak ellenére, hogy a barátaitól kezdve a pszichológusáig mindenki azt szajkózta, hogy nem normális dolog az, hogy ebbe nem avatja bele a férjét.  

- Marie simán megcsalta Pablot egy "ismeretlennel", pedig akkor már úgy érezte szerelmes a férjébe. Eközben pedig se bűntudatot nem érzett a dolog iránt, se a férjének nem mondta el a kalandot, amikor végül "mindent elmondtak" egymásnak, se arra utaló jelet nem tett, hogy véget akar-e vetni a viszonynak, vagy nem. Ez szerintem szintén teljesen szürrealisztikus viselkedés, vagy legalábbis baromi ellentmondásos. 

- A történet folyamán van két nagyon fontos utalás arra, hogy Marie nincs egyedül azzal, ami történt vele. Találkozik egy férfival, akivel beszél is (neki azonban nem vallja be, hogy vele is ez történt ez szerintem szintén nem reális egyáltalán egyébként egy ilyen helyzetben) illetve elmondja, hogy a legjobb barátnője gyerek korukban azt "színlelte", hogy amnéziája van. Na mármost ez a két eset egyrészt teljesen azt sugallja, hogy itt többről, valamilyen "misztikus" dologról lehet szó. De nemcsak, hogy Marie még csak el sem gondolkozik, hogy esetleg a barátnője még sem hazudta az amnéziát, hanem tényleg vele is megtörténhetett (itt szintén az a probléma, hogy ez egyáltalán nem reális, ugyanis a történet szerint a legjobb barátnőjéről van szó, akivel mindent megosztanak egymással, és még csak meg se kérdezné, el se gondolkodna, hogy basszus, hiszen velem is megtörtént, akkor lehet ő sem hazudott?!) de még a könyv is csak fellebegteti ezt a két dolgot, aztán végül nem kezd velük semmit se. 

- A végén, ugye az a nagy csattanó, amit én már tudtam előre, hogy a legjobb barátnője csábította el a férjét. De ő csak nevet ezen és így vége tér a történet. Ezt sem értem, igazából nem is tudom hova tenni. Főleg azért, mert ez is ilyen megválaszolatlannak tűnik. Marie többször utal rá, hogy a nagymamája nevelte fel, de az anyukája él és jóban vannak. Miért alakult ez így? Illetve említi, hogy a legjobb barátnőjével gyerek korukban olyanokat csináltak egymással "viccből", hogy bezárták a másikat a garázsba és két órán keresztül hallgatta a másik könyörgését, amíg végül kiengedte. Azért lássuk be ez se gyerekeknél, se felnőtteknél nem normális viselkedés, mégsem tűnik úgy, hogy szerinte ezekkel bármi gond lett volna, vagy hatással lett volna az életére, arra, hogy milyen felnőtt válik belőle. 

- Végül pedig: Amire vártam, hogy kiderüljön miért veszített el tizenkét évet az életéből, az egy nagy semmi volt. Egyszerűen azért, mert párkapcsolati gondjai voltak és elveszített egy kisbabát. Én elég érzékeny típus vagyok, de azért szerintem ez nem lehet akkora trauma, hogy valaki elveszítsen csak úgy tizenkét évnyi emléket... Pedig erre is megbújt a könyvben egy hihetetlen jó és hátborzongató cliffhanger. Ugyanis a végén, amikor kiderül az igazság, a barátnője elkotyogja a kozmetikusnak, hogy mit csinált a férfével, meg hogy a nős pasikra bukik, úgy kezdi a mesélést, hogy egy olyan jelenetet mesél el, amiről az olvasó arra következtet, hogy a nő, akiről beszél az Marie. Ez a nő pedig öngyilkos lett végül., Ekkor leesett az állam, na mondom, igen, valami ilyesmi érdekes, hátborzongató végre számítottam. De nem, ez egy külön sztori volt, nem Marieről volt szó, csak egy hozzá hasonló feleségről,. Pedig ezt az öngyilkos dolgot szerintem baromi jól ki lehetett volna használni arra, hogy valamilyen misztikus módon meglegyen magyarázva az emlékezetvesztés. Ebben az esetben sokkal másabb hangnemben írnék a könyvről és filmnek is baromi jó lenne. 

Szóval összességében sokkal jobb volt a regény, mint amilyenre számítottam, ám azért nem az a típusú olvasmány, amit elolvasnék többször is, egyszer bőven elég volt. Egyébként gördülékeny, izgatja az ember fantáziáját, hogy mi lehet a vége, rájön-e a főszereplő, hogy miért felejtett el 12 évet az életéből, vagy valami más bújik meg a háttérben? A végén sajnos bennem maradtak megválaszolatlan kérdések, amit sajnálok, nem nyitva maradtak, illetve egy-két olyan momentuma is volt a történetnek, amiből sokkal többet is ki lehetett volna hozni szerintem. De egy utazás alkalmával, vagy hétvégi olvasmánynak tökéletes.

Ha olvastátok, írjátok meg hogy tetszett!:)