El Diablo

M. Robinson: El Diablo 

Borító: Nem is tetszik igazán, de nem is förtelmes. Párszor már említettem, hogy nem szeretem az élőszereplős borítókat, ez azonban nem sikerült olyan rosszul, tekintve, hogy a változatosság kedvéért nem egy szenvedélyesen ölelkező párocska van rajta, hanem csak a férfi főszereplő. 

Karakterek: Szintén vegyes érzéseim vannak. Vannak jó mozzanatai mindkét főszereplőnek, de vannak bőven nagyon bosszantó, vagy épp idegesítő tulajdonságai is. A mellékszereplők számomra teljesen elhanyagolhatóak voltak, szerintem hiányzott egy laza, humoros mellékszereplő, aki elveszi néha az élét a dolgoknak. 

Történet: Egy nagyhatalmú, kegyetlen és mindenre képes maffiavezér beleszeret egy balerinába. A történet olyan is, mint amilyennek hangzik. Tele van vérrel, szexszel, és káromkodással. 

Vélemény: Csak akkor szoktam manapság vöröspöttyös könyveket olvasni, ha az anyósoméktól kapok ajándékba, én ma már nem vásárolok magamnak ilyen könyveket. Ennél fogva nem álltam neki akkora nagy lelkesedéssel a könyvhöz, ám szerencsére jobb volt, mint amire számítottam. Halványan emlékeztetett a Tökéletes kémia trilógiára és a Gyönyörű sorscsapás sorozatra, emiatt élvezhetőbb volt, mint gondoltam. Külön plusz pont, hogy váltott szemszöges a könyv, amit én nagyon szeretek. 

De azért nem túlságosan. Annak ajánlom a könyvet, aki tényleg NAGYON szereti a NAGYON rossz fiúkat és az sem zavarja túlságosan, ha lekurvázza egy latin, kőgazdag "félisten", csak mert "megteheti". Bosszantó volt az, Számomra, hogy mennyire erőteljesen próbálja az író megmutatni, hogy velejéig romlott a főhősünk, nekem néha már túlment egy határon. Pl. hiába maffia vezér valaki és szívdöglesztő, meg gazdag, szerintem sehogy sem fér bele, hogy a szerelmét, vagy éppen az egyetlen családtagját - aki saját bevallása szerint is a mindene- lekurvázza, csak mert olyan kedve van. Szerintem ez nem rosszfiús, nem szexi, nem a hatalom jut róla az eszembe, hanem a suttyóság és az undor. 

Ám mégsem ez zavart leginkább. Hanem a káromkodás. Én, a magam részéről soha nem szoktam káromkodni és sokszor a környezetemre is rászólok, ha nagyon zavar, ennek ellenére, könyvekben néha szeretem, sőt, saját könyveimben is volt, hogy használtam, ugyanis néha bizony nagyon jó nyomatékot tud adni egy-egy jelenetnek. Na de itt a főszereplők szinte egy mondatot nem tudtak végigmondani anélkül, hogy ne káromkodtak volna folyamatosan és amíg ezt a férfi karaktertől még csak-csak elviseltem volna, az kifejezetten zavaró volt, hogy az összes női karakter is szinte ugyanúgy káromkodott, mind hangosan, mind gondolatban. Számomra teljesen elvette a nyomatékát a káromkodás, inkább csak rendkívül ízléstelen lett tőle a szövegkörnyezet és semmi súlyát nem éreztem egy-egy káromkodásnak emiatt. Sokszor átírtam a fejemben a női karakteret mondandóját, mert annyira zavart, hogy egy balerina szájából fröcsög a fasz, a bazmeg, a farok, stb. 

Helyenként nagyon elcsépelt is volt a történet, sok klisé és már sokszor látott/hallott eszközök voltak benne, amin a szememet forgattam. 

Ennek ellenére, aki szereti az erotikus könyveket és mint mondtam, a NAGYON  rossz fiúkat, annak ajánlom egyszer elolvasni.