Dinah Jeggeries: A toszkán grófnő

Borító: Nagyon hangulatos, rögtön felkeltette az érdeklődésemet! Egyrészt nagyon szeretem a virágmintát a könyvborítókon, másrészt sokkal jobban tetszenek a rajzolt képek, mint az élő modellek. 

Történet: A második világháborúban játszódik a regény, főszerepben két olasz nővel és azoknak szeretteivel, ahogy próbálják túlélni a háborút és mindeközben élni (szeretni, remélni, nevetni) is szeretnének. 

Karakterek: Igazából mindenki szimpatikus volt. Senkihez nem tudtam ugyan annyira azonosulni, de senki sem idegesített vagy zavart a karakterek közül. 

Vélemény: Én egyébként képernyőn kifejezetten szeretem a háborús - főleg a második világháborús- történeteket. Ezért sem ijedtem meg attól, hogy maga a könyv belseje erős ellentétben áll a borítóval. A borító nekem ugyanis tényleg egy toszkán hangulatot ad át, azt várnám tőle, hogy olívaolajos, bortól zamatos, romantikus történetet fogok olvasni, amolyan Bor, mámor, Provance félét. Már az első lapon kiderült azonban, hogy ez a történet nem ezt adja, de mint írtam, ettől nem ijedtem meg, inkább csak még kíváncsibb lettem. Sajnos azonban be kell vallanom, hogy engem ez a könyv egyáltalán nem fogott meg. Nagyon lassan haladtam vele, de pontosan nem tudom miért. 

A környezet szimpatikus, ahogy a karakterek is. Azonban a szerelmi szál az egyik oldalon túl hamar bontakozott ki, és aztán túl hamar vége is lett, a másik oldalon pedig egy már kialakult szerelmi szálat ismerhettünk meg, amiből alig láttunk valamit, eközben pedig egy izgalmas szerető szál pedig véget is ért, mielőtt elkezdődhetett volna. Ezzel nem is lett volna baj, ha maga az alaptörténet annyira izgalmas, hogy elfeledteti velem a kellő romantika hiányát - nekem kifejezetten fontos a romantika a könyvekben, persze tudom, hogy nem mindenki van ezzel így- de sajnos azt éreztem, mintha csak hirtelen belecsöppentem volna "random" embereknek a hétköznapjaiba. Igaz, a háború kellős közepette, szóval nem jófejség tőlem, hogy ezt mondom, ugyanakkor a haláleseteket például nem tudtam meggyászolni, mert senkit sem ismertünk meg eléggé ahhoz, hogy szíven üssön. 

Talán a könyv legvége volt a legjobb és legizgalmasabb, azt már normál tempóban tudtam olvasni, de összességében azt kell mondanom, hogy ez a regény nem lett a kedvenccem. 

Ettől függetlenül, aki szereti a háborús történeteket és nem annyira fontos számára a kiforrott romantika, annak szívből ajánlom!