A szív sötétje

Borító: Szuper! Modern, letisztult, sejtelmes, csak annyit sugall, amennyit kell, ám mégis figyelemfelkeltő. 

Szereplők: Már-már ijesztő hasonlóságokat véltem felfedezni Blyth élete és az enyém közt, ám pont ettől volt még izgalmasabb. Szinte minden karakter érdekes volt, egyenként lehetne "boncolgatni" pszichológiailag Foxtól elkezdve a nagymamákon át mindenkit. Violet volt az egyetlen, aki utáltam, ám őt is izgalommal telve utáltam. 

Vélemény: Egy jó kis pszichothrillert valaki? 

Bevallom, ennek a könyvnek úgy álltam neki, hogy semmit nem tudtam róla. A Libri kihívás miatt vettem meg és se a tartalmát nem olvastam el, se véleményeket, semmit. Ahogy az a feedemen is látszik, a hangulatom általában rózsaszín felhős, virágokkal tűzdelt, pillangós és méhecske szállta közeg, ám van egy guilty pleasurom. Ez pedig a pszichothriller, illetve a gyilkosos dokumentum sorozatok, Tudom, fura ez attól, aki nyálcsorgatva nézte végig a Bridgertont. A "Szív sötétje" cím sugallt számomra egyfajta keserű szeretetet, ami felkeltette az érdeklődésemet. Ki is rajzolódott a fejemben egy történet a könyvről, viszont szépen lassan rá kellett jönnöm, hogy eléggé tévedtem. (Ez nálam különösen meglepő) 

Az első harminc oldalban ráadásul ijesztő hasonlóságokat véltem felfedezni a saját és a mesélő élete között, így -kicsit félve- de rögtön falni kezdtem a sorokat. A regény írásmódja is nagyon különleges, először egy picit zavart is, hiszen még sosem olvastam olyan könyvet, amit úgy írtak, mintha egy nagyon hosszú személyes levelet olvasnék. De ahogy egyre többet olvastam, egyre inkább megtetszett és közben rájöttem arra is, hogy ezzel a prózai megoldással emészthetőbbé is válik a történet. 

A szív sötétje egy zseniális pszichológiai thriller, ami több, nagyon fontos és kényes témát is boncolgat egyszerre. Aki nem szereti se a pszichológiát se a thrillert, azoknak nem ajánlom, akik viszont igen, annak kötelező olvasmány! Ja és KÉRLEK valaki csináljon ebből egy filmet vagy sorozatot!

Boncolgatás (Spoiler!): 

Nagyon jól tettem, hogy nem olvastam utána a könyvnek, ugyanis így ütött csak igazán. Először azt hittem, egy olyan nőnek az anyává válásáról fogok olvasni, aki nem tud kapcsolódni a gyerekével és ezt a kapcsolódás utáni vágyódást, küzdelmet fogjuk végig követni. Ám viszonylag hamar kiderült, hogy ennél jóval többről van szó. 

A történet számtalan pszichológiai témát boncolgat egyszerre. Az anyává váláson és annak nehézségein túl, az olvasó keményen az arcába kapja egy házasság küzdelmeit a gyerekvállalás után, bemutatja milyen a rossz kommunikáció és milyen károkat okozhat, milyen szívbemarkoló helyzeteket tud előidézni a szülők "jó zsaru-rossz zsaru" felállása. Bemutatja azt, ami talán azoknak ismerős lehet, akik olvasták Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors c. könyvét, hogy mennyi mindenre hatással van az, mi történt családunk előző generációjával, milyen traumákat hordoztak, hordoznak a felmenőink. 

Mikor rájöttem, hogy főszereplőnk lánya, aki a kulcsa az egész történetnek, valójában egy kis Ted Bundy, egyszerűen nem tudtam letenni a könyvet. Szépen lassan egyértelműen kibontakozott, hogy Violet bizony pszichopata. Az, hogy ezt csak az anyja tudta - aki szintén nem mondta így ki konkrétan- nagyon felbosszantott. Szurkoltam végig, hogy lebukjon, de persze, ahogy ez a pszichopatáknál szokás, érre várhattam. Csak a végén kaptam valamit, ami arra utalt, hogy na most végre majd meglátják, ám ezt én kevésnek ítéltem meg. Nagyon jól jönne ebből egy sorozat, vagy egy film, ahol tovább megy a történet, mert potenciál van benne bőven. 

Rengeteget tudnék diskurálni erről a könyvről, szerintem akár a pszichológia órán is jó téma lehetne. Főleg mert maradt bennem egy csomó megválaszolatlan kérdés, amire nem tudom, hogy az írónő direkt nem adott választ, hogy nyitva maradjon a folytatás lehetősége, vagy hogy az olvasó eldönthesse magában, vagy csak egyszerűen nem érezte szükségét. 

Azonban engem a következő kérdések nagyon foglalkoztatnak: 

- Blythe miért nem vizsgáltatta meg Violetet egy pszichiáterrel? Csupán egyszer vetette fel az ötletet Foxnak, aki egy mondattal elhárította, és itt Blythe abba is hagyta a dolgot, nem is hozta fel többet, holott ha nem tudná Violetről, hogy pszichopata, akkor is, normál körülmények között egy kisgyerek rászorul arra, hogy szakértők foglalkozzanak vele, miután a testvére meghal, a szülei pedig elválnak. Fox érvelése, hogy Violet a helyzetet "meglepően jól viseli", butaság, hiszen ilyenkor kell a legjobban aggódni. Ha nem mentális beteg, akkor valószínűleg elfojtja magában, ami később sokkal nagyobb problémákhoz vezethet. Egy jól működő kapcsolatban, még ha az egyik fél ellenzi is, meggyőzhető erről, hiszen ez lenne a normális. Blythenek meg lett volna egy adu a kezében, ha egy szakértő is felfedezte volna az intő jeleket. 

- Azt értem, hogy egy szülő sokáig tagadásban él, ha kiderül a gyerekéről, hogy pszichopata. Na de hogy éveken keresztül hallgasson mindenki előtt arról, hogy a gyereke megölt egy másik gyereket a játszótéren és a saját testvérét is? Szerintem ez nagyon furcsa és bár biztos vagyok benne, hogy ezt is órákig lehetne boncolgatni, úgy gondolom, hogy itt Blythe abszolút homokba dugta a fejét és szerintem ez, a saját gyerekének halála után nem teljesen életszerű. 

- Aki már beleásott a témába, vagy olvasta a fentebb említett Örökölt sors c. könyvet, annak egyértelmű lehetett, hogy Violet valójában azért utálja a saját anyját, mert nem csak felőle érezte az elutasítást csecsemő kora óta, de érezte a nagyanyja és a dédanyja elutasítását is. Na de mitől lett belőle pszichopata? Miért alakult ki az, hogy utálja a testvéreit is? 

- Blythe annyi jelet kapott az évek során arra, hogy a kislányával valami nincs rendben, hogy nem értem miért nem járt utána a dolognak titokban? Ha a férje nem egyezik bele, szerintem az lett volna a logikus, hogy egyedül elviszi kivizsgáltatni, vagy utána olvas, stb. Végig tudta, érezte, hogy nincs valami rendben, ám ehhez képest egyszer sem keresett rá a neten a mentális betegségekre, hogy hogy viselkedik egy pszichopata. Egyetlen próbálkozást láthattunk tőle, amikor elment egy anonim anyák csoportba, akiknek mind valami komoly bűncselekményt, sok esetben gyilkosságot követett el a gyereke. Ám egy rövid kísérlet után elmenekült és többé vissza sem tért. 

- A Foxal való kapcsolata számomra furcsa volt. Foxot néha odaadónak és megértőnek éreztem, máskor nemtörődömnek, vaknak és olykor gonosznak is. Nagyon furcsa számomra, hogy nem gyászolta meg rendesen a fiát. Nem akart róla beszélni a feleségével egy szót sem. Ebben is valami mélyebb dolog rejtőzhet, ám nem volt megmagyarázva, így meg csak egyszerűen idegesítő volt. 

- Úgy éreztem, Blythe az egész könyv során vergődik. A gyerekkori traumájával, a házassági problémáival, az anyasággal, a gyásszal, a beismeréssel. Nem kapott igazi segítséget és nem értem miért nem fordult meg a fejében, hogy - a wellness terápiás kiránduláson kívül, ami szintén egy elég gyenge próbálkozás volt- miért nem keresett fel senkit, aki segíthet neki? Pláne, hogy végig azt hajtogatta beszélni akar valakivel, szüksége van valakire, stb. Az, hogy itt nem jött a képbe egy pszichológus, ahova Blythe jár, nem logikus szerintem, nagyon adta volna a történet ezt a lehetőséget. 

- Ami nagyon zavart: Mindennek ellenére, még akkor is, amikor a végén Violet bevallotta, hogy ő ölte meg a testvérét, még utána is voltak Blythnek olyan gondolatai és vágyai,hogy látni akarja őt, hiányzik neki és reménykedik benne, hogy egyszer jól kijönnek majd. Ez abszolút nincs szerintem összhangban azzal, hogy mennyire szerette Samet, és hogy megfogalmazta, Samet érzi igazából a gyerekének, Violettel pedig csak megpróbálja eljátszani, hogy közük van egymáshoz. Annyi rádöbbenés, annyi elutasítás, annyi rémisztő felismerés után még mindig vágyik a kislányára, pedig az egész könyv arról szól, hogy nem tud vele kapcsolódni és az elejétől kezdve nem érzi közel magához. Nekem több elégtétel kellett volna, bár igaz, a vége, miszerint Gemma sírva hívja fel, hogy valami történt Jettel, vagyis hogy az olvasó számára egyértelmű, hogy Violet csinált vele valamit, tűrhető, ám mégsem elég. 

Ezért is lenne egy szuper sorozat/film, ebből, amiben egyébként egy-egy jelenet különösen ijesztően festene, sokkal ijesztőbben, mint a könyvben.